Tótvázsony

Nefelejcs Alapítvány

 
 
Nefelejcs Alapítvány a Szociális Partnerségért
 
Az alapítvány 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy Tótvázsony és vonzáskörzetében élő embereknek támogatást, segítséget nyújtson. Az alapítvány tagjaihoz bárki csatlakozhat, aki céljaival egyetért, azokat elfogadja, támogatja. Jelenleg 7 állandó taggal, és több alkalmi segítővel működik. Az alapítvány közérdekű céljait a következő tevékenységekkel valósítja meg:
- adományközvetítés (élelmiszer, ruha, bútor)
- adományraktár üzemeltetése Tótvázsonyban
- hátrányos helyzetűek segítése
- programok szervezése gyermekek, idősek, családok számára
- bekapcsolódás más civil szervezetek programjaiba
 
Az elmúlt években több olyan programunk vált hagyománnyá, ami a településünkön élőket támogatja.
Tavasszal minden évben palántákat nevelünk, melyet a helyi lakosok aztán kertjeikben elültethetnek, ezzel is ösztönözve a kertészkedést, zöldségtermesztést.
Szt. Iván napjára emlékezve pikniket tartunk, ezzel segítve elő a lakosok közösséggé formálását.
A Falu Mikulása rendezvényünk településünk legkisebbjeinek szól, míg a szépkorúakra emlékezve Idősek napját szervezünk minden évben.
 
2010-ben nyitottunk egy Krízis számlát, azzal a céllal, hogy elsősorban a tótvázsonyi, illetve környékbeli, önhibájukon kívül bajbajutott lakosokon segíteni tudjunk. Az elmúlt években több alkalommal tudtunk ilyen módon segíteni annak, aki épp nem várt nehézségeken ment keresztül. A számlára folyamatosan várjuk a felajánlásokat (Kinizsi Bank 73200024-11305938) Működésünkhöz az anyagi fedezetet önkormányzati támogatásból, pályázati forrásokból, 1% felajánlásokból biztosítjuk.
Reméljük a Nefelejcs Alapítvány minden tótvázsonyi és környékbeli érdekét tudja szolgálni.
 
Elérhetőségek:
Király-Piltman Katalin 0620/583-94-24
Tósoki Zoltánné Zsuzsa 0670/335-37-14
Cím: Nefelejcs Alapítvány 8246, Tótvázsony, Magyar u. 101.
Adószám: 19381703-1-19