Tótvázsony

Német Egyesület

Tótvázsonyi Német Nemzetiségi Egyesület

 
Az Egyesület 1994-ben alakult meg. Célja volt, hogy a már működő nemzetiségi csoportoknak szervezett kereteket biztosítson. Feladatának tekintette, hogy Tótvázsony és környéke német nemzetiségi kultúráját, hagyományait, szokásait megismerje, feltárja, megörökítse, bemutassa és megőrizze. Ennek érdekében: - Összegyűjtötte, és 1994-ben dalos füzetben kiadta Tótvázsony és környéke német népdalait. - A még fellelhető helyi tárgyi eszközök bemutatására több alkalommal ideiglenes kiállítást rendezett. - A német népszokásokat videoszalagra vette, a video német és magyar nyelven készült el. 1996 óta évente megrendezi a Nemzetiségi és Fúvószenei Találkozót énekkaroknak, tánccsoportoknak és fúvószenekaroknak. - 1997-től az Egyesület tagjai a katolikus templomban virágvasárnapi Passiót adnak elő. - 2001-ben életre keltették (a II. világháborúig tartó szokást) a „Pirgerek” megjelenését az úrnapi ünnepen, a későbbiekben bérmáláson, német misén is. - 2001-ben az „Unsere Wurzeln-Európa kicsinyben” rendezvénysorozat keretében Veszprémben négy falu (Barnag, Hidegkút, Tótvázsony, Vöröstó) bemutatkozására nyílt lehetőség. Ez a program 2002-ben a Völgynapok keretében Pulán, majd Szentendrén a skanzenben is bemutatásra került. - 2010-ben Tótvázsonyban került megrendezésre -12 település részvételével- a Sváb falvak találkozója. Célja volt, hogy a falvak a tárgyi emlékeiket, hagyományaikat bemutathassák. - 2016 óta az Egyesület és a Nemzetiségi Önkormányzat évente Batyus Bált szervez. - 2018-ban a Nemzetiségi Önkormányzattal közösen megemlékezést tartott a tótvázsonyi magyarországi németek elűzésének 70. évfordulója alkalmából. - 2021-ben a Tótvázsonyi Hímző Műhely által alapított Örökség - díjban részesült. Működő nemzetiségi csoportjai: - Egyik legkorábbi csoportja az 1982-ben megalakult Nemzetiségi Dalkör, tagjainak száma 14 fő. - 2013-tól a Mária Tisztelő Hívek Kórusa egyházi programokon magyar és német egyházi énekeket ad elő. - 2020-óta a községben újra működik Német Nemzetiségi Tánccsoport.
 
A Német Nemzetiségi Egyesület elnöke: Scheer József
Székhely: 8246 Tótvázsony Magyar u. 27/A
 
Elérhetőségek:
Heilig Zoltán 30-470-34-29
[email protected]
 
Hauck Jánosné 70-621-95-22
[email protected]
 
Honlap: www.totvazsony.hu